SAJTÓKÖZLEMÉNY
Stabil növekedési pályán a 4iG: erős első negyedéves számokat publikált a cégcsoport
Az IFRS szerinti konszolidált árbevétel és EBITDA kétszámjegyű növekedést mutatott, a távközlési és IT üzletágak teljesítménye mellett az űripari szegmens is egyre hangsúlyosabb szerepet kaphat
- A 4iG Csoport kedvező első negyedéves eredményekről számolt be ma közzétett gyorsjelentésében, amelyet a transzformációs programból származó szinergiák és a távközlési, valamint az informatikai üzletágak jelentős eredményei és javuló működési hatékonysága támogattak.
- Az IFRS szerinti konszolidált nettó árbevétel 2025. első negyedévében 171,46 milliárd forintra (+10,88%), az EBITDA 60,14 milliárd forintra (+10,89%) emelkedett 2024. első negyedévéhez képest, az EBITDA-marzs 35 százalék volt.
- A konszolidált adózott eredmény – a vételárallokációs hatásoktól, a nem realizált árfolyamnyereségtől, valamint a transzformációs program költségeitől megtisztítva – 4,2 milliárd forintot tett ki.
- Az árbevétel 88,6 százaléka a távközlési, 11 százaléka az informatikai, 0,4 százaléka pedig az űr- és védelmi ipari divízióból származott.
- A Cégcsoport távközlési portfólióját összefogó 4iG Távközlési Holding Zrt. szintén közzétette IFRS szerinti 2024. évi konszolidált jelentését, amelyben 602 milliárd forint árbevétel mellett 222 milliárd forint EBITDA-ról és 2,3 milliárd forint adózott eredményről számolt be.
- A One Magyarország tavalyi eredménye jelentős mértékben hozzájárult a távközlési csoport elmúlt évi teljesítményéhez, a társaság számviteli törvény szerinti 2024 évi beszámolója alapján 17,5 milliárd adózás utáni profitot ért el, amely történelmi csúcsnak számít a társaság működése során.

A 4iG Csoport 2025. első negyedévében tovább folytatta piaci expanzióját és jelentősen javította pénzügyi
eredményességét. A 4iG Nyrt. Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált nettó árbevétele 2025. első negyedévében 171,46 milliárd forint volt, ami 10,88 százalékos növekedést jelent 2024. azonos időszakához viszonyítva.
A kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 60,14 milliárd forint , ami 10,89 százalékos javulást jelent az előző év első negyedévhez képest.
Az üzemi eredmény ( EBIT ) 50,3%-kal magasabb az előző év hasonló időszakához viszonyítva, amely 14,81 milliárd forintra emelkedett . A vállalat konszolidált árbevételének 88,6 százaléka a távközlési , 11 százaléka az informatikai és rendszerintegrációs tevékenységből származott , míg az űr- és védelmi ipari üzletág – bár jelenleg még korai növekedési fázisában tart –
0,4%-kal járult hozzá a bevételekhez . A 4iG Csoport jelentős növekedési potenciált lát ebben a stratégiai szegmensben, ezért jelentős erőforrásokat fordít az űr-
és védelmi ipari jelenlétének megerősítése érdekében. A 4iG űr- és védelmi ipari vállalatcsoportja számos stratégiai partnerséget
alakított ki a világ globális szereplőivel: többek között az amerikai Axiom Space-szel, vagy az Egyesült Arab Emírségek vezető technológiai vállalatcsoportjával, az EDGE-vel. Az együttműködések új távlatokat nyithatnak a közös fejlesztések és piacszerzés, valamint az innováció és a technológiai transzfer
területén.
Az év első negyedévében a 4iG Csoport 110 millió forint adózott veszteséget számolt el , amely főként a pénzkiáramlással nem járó könyvelési tételek következménye. A 4iG Csoport 2025 első negyedévében kimutatott vesztesége jelentős javulást mutat az előző év azonos időszakához képest , amikor a társaság konszolidált gyorsjelentése alapján kevéssel 18 milliárd forint feletti összegű adózott veszteség realizálódott . A leányvállalatok felvásárlásához kapcsolódó vételár-allokáció utólagos értékelésének 5,6 milliárd
Ft eredményrontó hatása volt, ugyanakkor a devizaárfolyamok változása összeségében 4,8 milliárd forint nem realizált árfolyamnyereséget
jelentett a cégcsoport számára. A tavaly kezdődött transzformációs programhoz kapcsolódóan mintegy 3,6 milliárd forint ráfordítást
számolt el a 4iG. A fenti tételektől megtisztított eredménykimutatás azonban 4,2 milliárd Ft adózott profitot mutat.
A 4iG Csoport negyedéves eredményeit a vállalati és lakossági távközlési szolgáltatások bővülése, valamint az informatikai
tevékenységek volumenének emelkedése támogatta , a vállalatcsoport sikeresen aknázza ki a transzformációs programmal feltárt szinergiákat, egyre hatékonyabb a folyamatok optimalizációja
és a keresztértékesítés.
A cégcsoport kereskedelmi-távközlési vállalatainak árbevétele (2024. I. negyedévéhez viszonyítva) 9 százalékkal nőtt , amely a lakossági és vállalati mobilelőfizetések számának bővülésének köszönhető , az EBITDA ebben az időszakban 10 százalékkal emelkedett .
A 4iG informatikai-rendszerintegrátor szegmense 2025. első negyedévében 38 százalékos növekedést ért el az előző év azonos időszakához viszonyítva , így továbbra is a hazai IT szektor egyik meghatározó szereplője. A jelentésben szereplő negyedévben
az infrastruktúra- és hálózati megoldások, az egyedi alkalmazásfejlesztések, illetve az IT és rendszerintegrátori szolgáltatások
területén teljesített kiemelkedően. Emellett eredményesen működteti a folyamatosan bővülő számú felhasználót segítő Gondosóra
program rendszereit.
A One Albania árbevétele stabil, a negyedév során a társaság új bevételtermelő és hatékonyságnövelő programokat indított
eredményessége javítására. A One Montenegro árbevétele 3,3 százalékkal, az EBITDA 5,4 százalékkal nőtt, az EBITDA-marzs pedig 41 százalékra javult
a tavalyi első negyedévhez viszonyítva. A montenegrói leányvállalat eredményességét a mobilelőfizetésekből származó bevételek,
valamint a vezeték nélküli otthoni internetszolgáltatás bevezetése támogatta. A 2025-ben a One Montenegro mobilhálózatát harmadik
alkalommal is a legjobbnak minősítette az Umlaut.
A 4iG Csoport a mai napon tette közzé a távközlési portfólióját összefogó 4iG Távközlési Holding Zrt. 2024. évi IFRS szerinti konszolidált beszámolóját is, amelyben jelentősen javuló árbevétel és eredményesség szerepel. A távközlési vállalat teljes éves,
konszolidált beszámolója alapján 602 milliárd forint árbevétel mellett 222 milliárd forint EBITDA-val és 2,3 milliárd forint
adózott eredménnyel zárta a tavalyi évet, míg az EBITDA-marzs 36,8 százalék volt. Az árbevétel 52,5 százaléka származott mobil
szolgáltatásokból. A One Magyarország elmúlt évi teljesítménye jelentős mértékben hozzájárult a távközlési csoport teljesítményéhez, a 4iG Csoport
konszolidálta a vállalat működését és gazdálkodását, amely a tulajdonosváltás előtti években még jelentős veszteségeket könyvelt
el. A One Magyarország mai napon publikálta 2024 évi számviteli törvény szerinti beszámolóját, amelyben a társaság rekord
mértékű, 17,5 milliárd adózás utáni profitról számolt be.
2025. május 30.
További információ:
Elkán Péter
Csoport Vállalati Kapcsolatok és
Kommunikációs igazgató
sajto (@) 4ig.hu