SAJTÓKÖZLEMÉNY
A 4iG KÖZGYŰLÉSE 29 FORINTOS OSZTALÉKOT SZAVAZOTT MEG
Új tagokat választottak a felügyelőbizottságba
- A rekord eredményt hozó 2021-es év után jóváhagyta a részvényenként 29 forintos osztalékfizetést a 4iG Nyrt. éves rendes közgyűlése.
- A részvényesek a társaság felügyelőbizottságába Dr. Fellegi Tamást és Jobbágy Dénest választották.
- A közgyűlés elfogadta a társaság egyedi és konszolidált IFRS szerinti beszámolóit, valamint az alapszabály módosítását.
A 4iG Nyrt. éves rendes közgyűlése 29 forintos részvényenkénti osztalék fizetéséről döntött, amely több mint 30 százalékkal meghaladja a 2020-as üzleti év utáni 22,9 forintot (a 2019-es eredményből 22 forint volt az osztalék). A jövőbeni osztalékkilátások pozitívak. A közgyűlés döntése értelmében a 2021. december 31-én forgalomban lévő, 103 207 921 darab törzsrészvény után összesen 2,99 milliárd forintot fizet ki a vállalat. Az osztalék alapját a 4iG 2021. évi 3,97 milliárd forintos adózott eredménye képzi, amely több mint negyedével (25,6 százalékkal) haladja meg a 2020-as 3,16 milliárd forintos jövedelmezőségét.
A 4iG Nyrt. közgyűlése személyi változásokról is döntött, miután a felügyelőbizottságból leköszönt Simon Zoltán és Kunosi András. A 4iG igazgatóságának javaslatára a részvényesek két új, a távközlés, valamint a gazdasági és pénzügyi élet területén is jelentős tapasztalatokkal rendelkező tagot választottak. Az EuroAtlantic alapító-elnökét Dr. Fellegi Tamást, valamint a Széchenyi Alapok Zrt. elnök-vezérigazgatóját Jobbágy Dénest. Dr. Fellegi Tamás korábbi fejlesztési miniszter átfogó üzleti, kormányzati és akadémiai tapasztalattal rendelkezik, többek között a MATÁV vezetésében is részt vett. Jobbágy Dénes egyedülálló karriert futott be, mely során olyan kiemelt pénzügyi intézmények vezetésében is szerepet vállalat, mint az Eximbank, az MFB, illetve a Diákhitel Zrt., továbbá a – jelenleg a 4iG Csoporthoz tartozó – Hungaro DigiTel létrehozásában is szerepe volt, amelyet követően a MATÁV vezérigazgató-helyettesi pozícióját is betöltötte.
A 4iG 2021-es évre vonatkozó egyedi beszámolóját, mérlegét és eredménykimutatását, valamint konszolidált mérlegét, eredménykimutatását és éves beszámolóját is elfogadta a társaság közgyűlése. Az ülésen újraválasztották a társaság könyvvizsgálóját, illetve elfogadták az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok tiszteletdíjának változását. A Cégcsoport nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált értékesítési árbevétele korábban nem látott magas szintre, 93,65 milliárd forintra emelkedett 2021-ben, amely 63 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
A 4iG vállalatcsoport olyan infokommunikációs nagyvállalat, amely a hazai IT területén elsőszámú rendszerintegrátor céggé lépett elő 2021-ben, valamint meghatározó távközlési piaci szereplő Magyarországon és a Nyugat-Balkánon. A vállalat üzleti eredményessége jelentősen javult, a cégcsoport EBITDA-ja meghaladta a 12,09 milliárd forintot, amely 140 százalékkal magasabb a 2020-as mutatónál.
Háttérinformáció:
Dr. Fellegi Tamás
Dr. Fellegi Tamás 2010-2012 között miniszterként szolgált Dr. Orbán Viktor kormányában, ahol többek között az innovációs és kommunikációs technológiáért volt felelős. Miniszterként, illetve kormánybiztosként a magyar-orosz, a magyar-kínai, valamint a magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatokat is koordinálta. A Nemzetközi Valutaalappal való (IMF) tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszteri posztot is betöltötte. Az Európai Unió Tanácsának magyar soros elnöksége alatt az uniós energia-, illetve klímaügyi miniszterek tanácsának, valamint a fejlesztési és kohéziós alapokkal foglalkozó tanács elnöke volt.
A globális üzleti életben aktív EuroAtlantic Tanácsadó és Befektetési Zrt. alapítója és elnöke. Vállalkozása mellett Dr. Fellegi Tamás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Felügyelő Bizottságának elnöke. 1996-2000 között a Matáv több, vezetői pozíciójában is dolgozott. A Hungary Initiative Foundations elnöke és vezérigazgatója volt 2013-as megalapításától kezdve 2015-ig, jelenleg a szervezet Board-tagjaként szolgál. Szakmai tevékenységét a Transatlantic Academy of the German Marshall Fund külső szakértőjeként folytatta 2014-2015 között.
Akadémiai karrierjét 1981-1998 között Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban folytatta kutatói és oktatói beosztásokban. Jogi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte, míg PhD-fokozatát a Connecticut-i Egyetemen védte meg politikatudományok területén. Az IREX Fellowship ösztöndíjasa volt, valamint egy szemesztert a Harvard Egyetemen töltött, később vezető posztdoktori ösztöndíjban részesült a W. Allen Wallis Institute of Political Economy (Rochester) vendégkutatójaként.
Jobbágy Dénes
Jobbágy Dénes okleveles villamosmérnöki majd posztgraduális képzésben számítástechnikai szakmérnöki végzettséget szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. További tanulmányait és szakképzéseit Magyarország mellett a franciaországi INSEAD-on, az Egyesült Királyságban, az USA-ban és Kanadában végezte. Pályája kezdetén a VIDEOTON Fejlesztési Intézet szoftverfejlesztő munkatársa, majd csoportvezetője. Ezt követően a Műszertechnika Holdingnál elnökhelyettesi tanácsadó, majd adatkommunikációs igazgató. 1993 és 1995 között a zöldmezős magyar-portugál tulajdonú Hungaro DigiTel vezérigazgatója. 1996-ban a Matáv marketing vezérigazgató-helyettese. 1997 és 2001 között a német tulajdonú (RWE többségű) zöldmezős Novacom alapító vezérigazgatója. Aktív részvételt vállalt a magyarországi távközlési liberalizációban és részt vett az akkor még szintén részben RWE tulajdonú Vodafone Magyarország sikeres pályázatában. 2001-től 2002-ig az Államháztartási Hivatal Informatikai elnökhelyettese, valamint az EXIM Bank igazgatósági tagja. 2010 és 2013 között az Magyar Fejlesztési Bank igazgatója, az Operációs Bizottság tagja, 2011-től 2015-ig pedig a Diákhitel Központ ügydöntő felügyelőbizottságának tagja. 2013 és 2015 között az MFB csoporthoz tartozó Informatikai Kockázati Tőkealap-kezelő igazgatóságának elnöke és vezérigazgatója. 2015-től a EXIM Bank vezérigazgatói tanácsadója. 2017-től a Széchenyi Alapok Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. igazgatósági tagja, majd 2019-től elnök-vezérigazgatója.
Budapest, 2022. április 29.
További információk:
4iG Nyrt.
Elkán Péter
kommunikációs és marketing igazgató
sajto (@) 4ig.hu
www.4ig.hu