A Microsoftnál az Év Partnere a Humansoft Kft., a 4iG leányvállalata

Híreink

TOP25: Dr. Felső Gábor a jelöltek között

Az IKT világ legsikeresebb menedzserei szerepelnek az IT Business TOP25 ranglistáján, amelyre a 4iG Csoport sikereinek köszönhetően az igazgatóság elnöke, dr. Felső Gábor is felkerülhet.

Az IT Business rangos TOP25 listára először jelölték Dr. Felső Gábort, aki 2013 januárjától a 4iG cégcsoport igazgatóságának elnöke, 2015. április 23. és 2016. július 19. között a 4iG Nyrt. vezérigazgatói pozícióját is betöltötte. Jelölése annak a szívós munkájának az elismerése, hogy vezetésével a 4iG Csoport sikeresen elérte kitűzött tervszámait, s az újjáalakulással az informatikai piac vezető vállalatai között tovább erősíthették pozíciójukat. A társaság forgalmát a tagvállalatoknak úgy sikerült megduplázniuk és megtriplázniuk, hogy a portfóliót és a partneri kört is eredményesen bővítették, így az elmúlt évben a vállalat történetének legsikeresebb eredményét érte el.

A szakember okleveles villamosmérnökként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME), majd nem sokkal később megszerezte PhD-jét is. Ezt követően a Heriot-Watt University-n MBA diplomát szerzett. Közel tíz évet tevékenykedett a távközlési iparágban. Fontos állomásnak tekinti az Invitel Zrt.-nél (akkoriban Vivendi Telekom Hungary Kft.) töltött időszakot, ahol teljes körű, cégcsoport szintű átalakítást vezényelt le. Vezetői pozícióban irányított a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-t és az ACTEL Zrt.-t is. A 4iG Csoport vezetése mellett a BME VIKING Nonprofit Zrt. vezérigazgatói posztját is betölti, ahol K+F projektekkel, illetve ipari fejlesztési feladatokat is foglalkozik. Mindezek a tapasztalatok segítik abban, hogy a cégcsoport teljesítse az innováció és a nemzetközi terjeszkedéshez szükséges stratégiai paramétereket is.

Környezete megbízható embernek tartja, aki betartja a szavát. Kiváló stratéga és nagy teherbírású szakember, aki néha többet vállal, mint amennyit valóban elbír. Az általa vezetett vállalatcsoportot, elmondása szerint, a leányvállalatok vezetőivel együtt, a cégcsoport munkatársainak összehangolt munkájával, a biztos szakértői háttérnek és az innovatív, illetve az egyedi megoldásoknak köszönhetően sikerült Magyarország egyik legsikeresebb vállalatává építeni.

Sebők Viktória
Upfront Média

Így szavazhatsz Dr. Felső Gáborra

  1. Az IT Business Facebook-oldalán
  2. E-mailben, július 31-ig a [email protected] címen.
SAP tanácsadó céget vett a 4iG

SAP tanácsadó céget vett a 4iG

Új leányvállalattal és üzletággal bővül a 4iG Nyrt. Az informatikai társaság a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) jelentett be…

Bővül a FINTECH hazai szereplőinek együttműködése

Bővül a FINTECH hazai szereplőinek együttműködése

A 4iG-t az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetségének tagjává választották…

Megújult a Zabbix, a 4iG IT Távfelügyelet szolgáltatási platformja

Megújult a Zabbix, a 4iG IT Távfelügyelet szolgáltatási platformja

Megjelent a Zabbix nyílt forráskódú monitoring rendszerének 4.2-es verziója, amely több hibajavítást illetve új funkciókat tartoga…