Híreink

Dell Premier Partner a Humansoft

Augusztus 11-től Dell Premier Partneri címmel rendelkezik a 4iG leányvállalata, a Humansoft Kft.

A DELL mindig is kiemelten fontos helyet töltött be a Humansoft Kft. életében. Mint a legrégebbi brand gyártónkkal, 1991 óta tart a töretlen együttműködés. Mint minden gyártói együttműködés esetében, a DELL kapcsán is mindig fontosnak tartottuk a minősített partneri szerepet.

Az új Dell PartnerDirect olyan többszintű program, amely esélyt kínál az elkötelezett Dell partnereknek arra, hogy három szintbe sorolva megkülönböztető jegyekre tegyenek szert. A három szint: Registered, Prefferred és Premier.

A célunk az volt, hogy a lehető legmagasabb, Premier partneri szintet szerezzük meg. Ennek feltételei - a forgalmi számok mellett - megfelelő számú vizsga és tanúsítvány megszerzése volt. Legalább két kompetenciaterület megszerzése kapcsán, nyolc külön személynek (négy értékesítő, négy műszaki) teljesítenie kellett a két kompetenciakövetelményben foglalt számos (összesen 260 db) vizsgát.

A végeredmény:

Külön köszönet a 260 vizsgát letevő kollégának, valamint a Termékmenedzser csapatnak a befektetett munkájáért és szakértelméért!

Szűr Krisztián
Kereskedelem-támogatás üzletág igazgató

NEMZETKÖZI ELEMZŐHÁZ LISTÁJÁN A 4iG

NEMZETKÖZI ELEMZŐHÁZ LISTÁJÁN A 4iG

A londoni Edison Group folyamatosan követi és elemzi a 4iG Nyrt. működését, piaci- és eredményességi kilátásait…

4iG a digitális oktatásért

4iG a digitális oktatásért

A 4iG elkötelezett támogatója a hazai oktatásnak, illetve a digitális oktatás-fejlesztésnek, az idén 25. évfordulóját ünneplő vállalat ezért döntött úgy, hogy támogatóként csatlakozik az Index.hu Iskolatévé adásaihoz…

Az MSZT új ügyfele

Az MSZT új ügyfele

- a minőségirányítás és az információbiztonság-irányítási rendszer tanúsítás területén - a DOTO Systems Zrt.…