A Microsoftnál az Év Partnere a Humansoft Kft., a 4iG leányvállalata

Híreink

Az összhang sajtóvisszhangja

Május 11-én egyedi sajtóreggeli keretében, a belvárosi Aria Hotelben ismertette a 4iG Nyrt. az elmúlt év üzleti eredményeit és jövő évi stratégiai terveit. 4iG vállalatcsoportként első sajtónyilvános eseményének a vállalatcsoport fennállásának legkiemelkedőbb eredményei és az erről készült különleges éves jelentés adott apropót.

A 4iG sikereiről a sajtó képviselőinek Fehér István, Dr. Felső Gábor és Koppány Tamás számoltak be. Szó esett többek közt a vállalat árbevételének növekedéséről, dolgozói létszámának emelkedéséről és 2016 stratégiai terveiről.

A jelenlévő újságírók elsőként kapták kézhez a vállalat 2015-ös eredményeiről készült éves jelentést, mely két szempontból is különleges a megszokott éves jelentésekhez képest. A jelentésben a 4iG integrált működése, a különböző IT feladatokat ellátó tagvállalatok közti összhang metaforikusan jelenik meg: szimfonikus zenekarról, zenészekről készült látványos fotók illusztrálják a jelentés egyes fejezeteit. A Mensor 3D tagvállalat által készített, augmented reality technológián alapuló mobilapplikáció és interaktív összefoglaló a másik különlegesség. A jelentés egyik oldalán 3 üres széket látunk, ezek fölé tartva a mobil eszközt elérhetővé válik egy videó, amelyben a három széken egy-egy igazgatósági tag ül, és videóinterjú formájában számolnak be a 4iG eredményeiről, miközben animált, térhatású feliratok teszik még dinamikusabbá a tartalmat.

A sajtóreggeli az Aria Hotel fedett tetőteraszán zajlott. A hotel stílusos belső terei, és Bazilikára néző Sky Bar reprezentatív helyszínnek bizonyult. Az Aria Hotel tökéletesen illeszkedett az éves jelentés koncepciójához, hiszen az épület négy szárnya egy-egy zenei stílust jelenít meg.

Első sajtóeseményhez mérten szokatlanul nagy volt az érdeklődés, hiszen a vezető hazai gazdasági, pénzügyi, informatikai és tőzsdei médiumok főmunkatársai, összesen 14 újságíró vett részt a reggelin. Többek közt a Figyelő Online, a HVG, a Computerworld, a Portfolio.hu, a Tőzsdefórum, az ITBusiness és a bitport hasábjain is olvasható már a vállalatcsoport sikertörténete. Az eseményről az MTI gazdasági tudósítója is beszámolt, amit más online portálok is átvettek. A Világgazdaság és a Magyar Idők reggeliről írt cikke nyomtatásban is megjelent.

Az éves jelentés sajtóeseményét megelőzően az ITBusiness-ben jelent meg egy két oldalas interjú Dr. Felső Gáborral. Az interjúhoz hasonlóan a jövőben folyamatosan tájékoztatni fogjuk az érintett médiumokat a 4iG működésének mérföldköveiről. Ezekről a megjelenésekről a kollégáknak is rendszeresen beszámolunk majd a Hírsarokban.

4iG éves jelentés videón:

4iG éves jelentés lapozható dokumentum:

Sajtómegjelenés a sajtótájékoztatóról:

Rugalmasság, alkalmazkodás, tanulás – bemutatkozik a Mensor3D

Rugalmasság, alkalmazkodás, tanulás – bemutatkozik a Mensor3D

Honnan jött, és hová tart a Mensor3D?…

részletek
A WatchGuard Gold partnere lett a Humansoft - a hazai piacon egyedüliként

A WatchGuard Gold partnere lett a Humansoft – a hazai piacon egyedüliként

A WatchGuard több mint 20 éve kiemelkedő…

Negyedéves Internetbiztonsági Jelentés - a Watchguard elemzései

Negyedéves Internetbiztonsági Jelentés – a Watchguard elemzései

Első alkalommal mutatjuk be egyik legfontosabb biztonsági gyártói partnerünk negyedéves szakmai összefoglalóját…